Tarka magyar!

Az Összefogás az er?szak ellen mozgalom aggodalommal vette tudomásul, hogy a Magyar Gárda betiltására irányuló per bíróját megfenyegették, és ezzel elérték a tárgyalás elhalasztását. Emlékeztetünk arra, hogy ugyanezen per els? tárgyalása kaotikus körülmények között zajlott, ahol egy ideig a beperelt szervezet egyenruhásai döntötték el, kit engednek be a tárgyalóterembe.

A peres eljárással kapcsolatos sorozatos visszásságok újabb int? jelei annak a veszélynek, amelyet a széls?séges szervezetek jelentenek a társadalomra és a jogállamra. Itt az ideje, hogy azok, akik elutasítják az er?szakot, utasítsák el az er?szakkal szembeni közönyt, gyávaságot, és széthúzást is. Ennek jegyében az Összefogás az er?szak ellen mozgalom, több mint 30 civil szervezet részvételével zászlót bont:

Elég a kisebbségek elleni atrocitásokból!

Elég a lincshangulatból!

Elég volt a magyar identitás kisajátításából!

Tarka magyar!

2008. október 4-én ilyen szlogenek alatt vonul az utcára az Összefogás az er?szak ellen mozgalom, azért, hogy megmutassa: a többség békés, szolidaritáson, párbeszéden alapuló demokratikus országot akar. Az összefogás felhívásában az er?szak és a diszkrimináció elleni küzdelemre szólít fel: "nap mint nap tapasztaljuk a nyílt er?szak brutális megnyilvánulásait, és fennáll a veszélye, hogy az agresszió válik a konfliktusok és nézeteltérések megoldásának hétköznapi formájává. Ebben a helyzetben senki nem maradhat közömbös, ezt a folyamatot meg kell állítanunk."

"Nem elég, amit a politika és az állam intézményei eddig tettek a szervezett agresszivitás ellen." - írják a kezdeményez?k. Ennek jegyében az Összefogás független a pártoktól, így konkrétan a Magyar Charta kezdeményezést?l is. A pártok az összefogás akcióinak a támogatását természetesen kifejezhetik, és ezt remélhet?leg meg is teszik; azonban egy valóban széles, nyitott, és befogadó összefogás létrehozatalára és megszervezésére a mai parlamenti pártok alkalmatlanok. Ezért az Összefogás az er?szak ellen szervezésében pártoknak helye nincs.

Az Összefogás tervei és reményei szerint az október 4-re tervezett tömegdemonstráción az els? nagyszabású, de korántsem egyetlen lépése az alakuló szövetségnek.

Az Összefogás az er?szak ellen mozgalomhoz augusztus 27-ig csatlakozott szervezetek:

Angyalkommandó, ATLASZ LMBT Sportegyesület, Bibó Társaság, Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége, Cigány Kulturális és Közm?vel?dési Egyesület, Civil Parlament Szövetség, Civilek a Mecsekért Mozgalom, Családok a Családokért Polgári Egyesület, DAM-kör Demokratikus Hálózat, Dr. Hun Nándor Egészségileg hátrányos helyzet? Nyugdíjasok Egyesülete, Ember Háza Alapítvány, Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület, Háttér Társaság a Melegekért, Humanista Mozgalom, ICA, Kultúrák Központja, LABRISZ, Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság, Magyar Szegénységellenes Hálózat, Magyarok a Nácik Ellen, Mások internetes melegmagazin, Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, Pécs M. J. Város Cigány Önkormányzata, Polgár Alapítvány az Esélyekért, Pszyché Lelkisegély Alapitvány, Részvételi Demokrácia Hálózat és az Állás/pont/ Lakossági Kör, Romédia, Szivárvány Misszió Alapítvány, Törökfürd? Alapítvány, Védegylet.

És akik egyetértenek a célokkal:

Tirpák László- Eladó, Dr.Melencsovics András- orvos, Dargai Zoltán- pénzügyi tanácsadó, Nagy Petra- tanuló, Jelinek Anrea- ápolón?, Buzási Zoltán- szerkeszt?, Brigitta- tanuló, Gréti- hallgató-vállalkozó, Bárány Dávid- tanulo, Molnár-Cs. Nándor- eladó, Er?s Evelin- tanuló, Kertész Zsuzsa- könyvel?, Papp Boglárka- Gyógyszerész hallgató, Kovács Tímea- ügyfélszolgálat vezet?, Szabó Tünde- account manager, Illés Zsolt- ügyintéz?, Csendics Ivett- tanuló, Farsang László- Tanuló, Varga Gyula- alkalmazott, Csillag Zoltán Attila- egyetemi hallgató, Haraszti Lara- egyetemista, Szakál Mónika- Egyéni kisvállalkozo, Winkler Éva- tanuló, Zsolnai Gergely- tanuló, Libényi Sándor Bertalan- recepciós, Szkupeny Orsolya Anita- pénztáros, Markovics Erika- tanuló, dózsa gabriella- ápolón?, Molnar Tibor Janos- Specialist, Beczák Ádám- tanuló, Fekete Bika szórakozó hely Miskolc- Vendéglátás, Naposcsibe Túra Club MISKOLC- Túra Club, Nemcsák Márk Tamás- Szociális munkás, Dezs? Pál Tamás- Tanuló, Cser Andrea- tanácsadó, Samai Bettina- Egyetemista, Kónya Ferenc- Pénztáros-Eladó, zvolszky zita- fest?m?vész, Bartyik Júlia Imola- szakoktató, Tirpák László- eladó, Ódor Gábor- cukrász, Terbe Nikolett- dolgozó, Kalocsai Lilla- stylist, ecseri zsolt- operator értékesitö, Ruszkovszky Csilla- tanuló, Kovács Tamás- webdesigner, Bodnár Andrea- ember, katona judit- vállalkozó, Himer Norbert- irodista, Takács Norbert- tanuló, Gay.hu szerkeszt?sége- MLBT közösségi portál, Radics Béla- Vagyon?r, süt? erika- rendszerenkívüli, Kovács Sándor- Tréner, Koroknai Mihály- tanuló, Kertész Lilla- tanuló, Horváth Ervin- tanuló, Németh Vivien- tanuló, Simon Gábor- Szobafest?, Roósz Annamária- magánzó, Maczné Pletser Ágnes- szervez?

Kérem adataim zártan kezelését!


Forrás: Pride.hu.

Ez a petíció már lejárt.
A petíciót összesen 61 személy írta alá.
Az aláírásgyűjtés kezdete: 2008-08-29 13:00:00
Az aláírásgyűjtés vége: 2008-10-04 13:00:00
Rendelkezésre álló idő: 36 nap.


Aktuális petíciók (0):
Jelenleg nincs aktuális petíció.

Lejárt petíciók (7):
1.: Állampolgári bejelentés (91 aláírás)
2.: Házasság: egyenl? jogokat leszbikusoknak és melegeknek (63 aláírás)
3.: A véradás joga legyen a homo- és biszexuálisoké is! (139 aláírás)
4.: Nyilatkozat: Bejegyzett élettársi kapcsolat (42 aláírás)
5.: Nyilatkozat a NOE alkotmánybírósági beadványa kapcsán (121 aláírás)
6.: Tisztességes nyomozást a megtámadott meleg bár ügyében! (825 aláírás)
7.: Tarka magyar! (61 aláírás)